ingyen weboldal
Regisztráció Üzenet küldése a weblap tulajdonosának! Kifogásolható weblap/tartalom, feljelentem!
Kiskunfélegyházi hírek
az én othonomban az én othonomról

 

 Ernyes László az idén elvégzett munkáról, így például kerékpárút-építésről adott tájékoztatást. A képviselő elmondta, sokan megkeresték különböző észrevételekkel, és ezekben az ügyekben is intézkednie kellett. Visszatérő téma a Kossuth utcai motorosok kérdése. A félegyházi képviselő-testület korábban olyan döntést hozott, hogy nem tiltják ki őket az utcáról, de ellenőrzik az itt élők bejelentéseit. A helyzet azóta nem sokat változott, legalább is ez a véleménye a lakosoknak.
A lakosságot a félegyházi kórház helyzete is foglalkoztatja. Ahogy arról korábban beszámoltunk, a képviselők úgy döntöttek, hogy minden marad a régiben, ez viszont azt jelenti, hogy jövőre nagyjából 500 millió forintot kell az önkormányzatnak hozzátenni a kórház működéséhez. Ernyes László szerint jövőre a központi finanszírozás nem változik meg jelentősen, ezért minden képviselőnek közös érdeke, hogy a forrást biztosítani tudja a város.
Pénteken arról számoltunk be, hogy Gyenes Attila önkormányzati képviselő 20 millió forintot ajánlott fel a kórháznak egy meg nem valósult pályázat önerejéből, de erről még a testületnek kell dönteni. Ernyes László szerint a kórház működése érdekében a képviselőknek vállalniuk kell, hogy egy-egy beruházás nem valósul meg, ezzel segítve a kórház megmaradását.

 

Félegyházán is ég az első adventi gyertya

Négy hét múlva karácsony, a szeretet ünnepe. Kiskunfélegyházán immár hagyomány, hogy a félegyháziak együtt gyújtják meg a város adventi koszorújának négy gyertyáját. Szombaton Hajagos Gyula atya és Kapus Krisztián a művelődési bizottság elnöke gyújtotta meg az első ünnepi gyertyát.(2009. november 30.)
Vasárnap kezdődött az adventi időszak, melynek során a hívők országszerte gyertyagyújtással és virrasztással készülnek Jézus születésének ünnepére. Kiskunfélegyházán Advent előestéjén ünnepélyes keretek között, az érdeklődőkkel együtt gyújtották meg az adventi koszorú első gyertyáját. Hatvani Zsófia, református lelkésznő adventi gondolataiban az idő jelentőségéről beszélt. Ebben az évben is szép számmal érkeztek a félegyháziak Advent előestéjén a városháza elé a közös ünneplésre, hiszen az advent első vasárnapja azt jelzi, hogy négy hét és eljön a karácsony, a szeretet ünnepe. A résztvevők a Constantinum Intézmény Móra Ferenc Katolikus Általános Iskola diákjainak előadását is meghallgathatták. Az ünnepség végén Hajagos Gyula atya, a Szent István-templom plébánosa, Kapus Krisztiánnal, a művelődési, oktatási és vallásügyi bizottság elnökével gyújtotta meg a város adventi koszorújának első gyertyáját. Az érdeklődőket az Amatőr Királyi Szakácsok kaláccsal, forralt borral és teával vendégelték meg.

 

Oltópont nyílt Kiskunfélegyházán

Az országban közel kétszáz helyen alakítottak ki úgynevezett oltópontokat, ahol térítés ellenében beadják az embereknek az új influenza elleni védőoltást. Kiskunfélegyházán a kórház belgyógyászati ambulanciáján mától működik a helyi oltópont.(2009. november 27.)
Még kevesen vannak, akik tudnak arról, hogy Kiskunfélegyházán is működik úgynevezett oltópont. Ma délelőtt a székek is üresek voltak az oltópont várótermében. A kifüggesztett papírok pedig már tegnap óta jelzik, hogy Kiskunfélegyházán a kórház belgyógyászati ambulanciáján, munkanapokon reggel 8 órától este 8 óráig működik oltópont. De ha valaki mégsem tudná, hol veheti fel a H1N1 elleni védőoltást, akkor a kórház portáján is útbaigazítják. Itt egyébként csak a 18 év felettiek kaphatnak védőoltást, aminek az ára háromezer forint. De aki ide betér, még nem biztos, hogy megkaphatja az új influenza elleni oltást, hiszen az allergia, vagy épp a láz is kizáró ok lehet. Éppen ezért ezt az allergiára vonatkozó kérdőívet és nyilatkozatot ki kell töltetni minden betegnek az oltás felvétele előtt. Az oltópontok az országban december 22-ig működnek. Ha pedig akár Kiskunfélegyházán, vagy más településen elfogy a vakcina, az oltópontokra újabb adag védőoltást érkezik.

 

Rövidesen döntenek a költségvetésről a félegyházi képviselők

A pénzügyi bizottság elnöke szerint az állami normatíva csökkenése miatt nehezebben lehet majd működtetni a várost 2010-ben. Fliszár Károly szerint körülbelül 400 millióval kap kevesebbet Kiskunfélegyháza önkormányzata. A képviselő szerint az ipari park egyelőre csak lehetőség, de tervezni nem lehet erre alapozva. (2009. november 25.)

 

A 2010-es költségvetés egyelőre csak koncepció, pontosan még nem lehet tudni, hogy mennyiből gazdálkodhat a város. Rövidesen viszont dönteni kell. Fliszár Károly, a pénzügyi bizottság elnöke úgy számol, hogy várhatóan 400 millióval kap kevesebbet az államtól Kiskunfélegyháza. Véleménye szerint ebből nehéz lesz fenntartani az intézményrendszert. A képviselő elmondta, az önkormányzati rendszert át kellene alakítani ahhoz, hogy hatékonyabban működjenek a települések, de ehhez szerinte politikai konszenzus kell.
Kiskunfélegyháza éves költségvetése nagyjából 11-12 milliárd forint. Az intézményrendszer fenntartása, működtetése nagy feladat, annak ellenére, hogy racionalizálták a költségeket, ahol tudták. Ez viszont kihathat a szolgáltatás minőségére is.
A pénzügyi bizottság elnöke a gazdasági helyzetről elmondta, az ipari park egy lehetőség, de tervezni nem lehet vele, annak ellenére, hogy a Mercedes gyár Kecskemétet választotta. Egyébként továbbra sincs komoly érdeklődés a félegyházi ipari park iránt, annak ellenére, hogy az önkormányzat folyamatosan hirdeti ingatlanközvetítő segítségével. A vállalkozásokat még az sem befolyásolja, hogy az eredeti ár feléért betelepülhetnének az ipari parkba.

Elkezdődött az ünnepi bevásárlás

Az üzletek kínálatai már a karácsonyi ünnepekhez igazodnak. A következő időszakban elkezdődik a bevásárlás, de felmérések szerint idén kevesebbet költenek ajándékokra az emberek, mint tavaly. Évek óta az egyik legkelendőbb termék az LCD tévé, ezekből valószínűleg most is sokat adnak el a kereskedők. (2009. november 26.)

 

 


LCD tévékből nagy a választék, az érdeklődés viszont egyelőre kisebb, mint tavaly, legalább is az egyik félegyházi műszaki üzletben. Évek óta ezekből fogy a legtöbb Magyarországon, annak ellenére, hogy az áruk elérheti a 150 ezer forintot is, de persze még ennél drágábbakat is lehet kapni. Az emberek egy része még mindig részletre vásárol, bár itt csökkent ez az arány. Korábban a vásárlók 30 százaléka, most viszont csak 15-20 százaléka vállalja a részletfizetést.
Kiskunfélegyháza önkormányzata is készül az ünnepekre. A díszkivilágítást már elhelyezték a Kossuth utcán, de csak decemberben kapcsolják be. Ezek egy évvel ezelőtti képek. A város karácsonyfáját idén is felállítják a szokásos helyen, a Városházával szemben. A félegyházi Balogh Bertalan tanyájáról érkezik a fenyőfa szerdán. Egyébként a tavalyi fenyőfa szintén az ő felajánlása volt.
A Kossuth utcai üzletek kirakataiban már láthatóak a karácsonyi díszek, ami nem véletlen. A kereskedések számára ez az időszak hozza a legnagyobb forgalmat. Jellemző, hogy ruhákból is sokat adnak el ezekben a hetekben. A legnagyobb forgalom valószínűleg most sem a kisebb üzletekben, hanem a hipermarketekben lesz.

loading...

Hozzászólások (3)

Viatrophy
2 éve
Ez nagyon szelektív és önkormányzati nem lehet a legjobb dolog! Úgy gondolom, hogy meg kell kijavítani az összes! c data type conversion
mysql-admin
2 éve
Remek bejegyzés!!!
Ha Te is szeretnél hozzászólni, be kell jelentkezned.
Bejelentkezéshez kattints ide, ha még nem regisztráltál, regisztrálj!