60 ponton változik a KRESZ január elsejétől. A legtöbb változtatás a kerékpárosokat érinti. Több új jelzőtáblát vezetnek be, és a vasúti átjáróknál megszűnik a kötelező 30, illetve 40 km/órás sebességhatár. A biciklisek az egyirányú utcába forgalommal szemben is behajthatnak. (2009. november 30.)
Korábban az autóvezetők után a motorosok voltak azok, akik a legtöbb balesetet okozták, de a biciklisek átvették a motorosok helyezését. Kiskunfélegyházán idén 13 balesetet okoztak kerékpárosok. A KRESZ változás elsősorban a bicikliseket érinti. Egyirányú utcában kerékpársáv hiányában is behajthatnak forgalommal szemben, de a módosításban megjelenik a kerékpáros nyom fogalma is. Ez a bicikliseknek ajánlott útfelület, amit útburkolati jelekkel különböztetnek meg az utakon. Ezzel az autósok figyelmét is felhívják arra, hogy hol kell számolniuk nagyobb kerékpáros forgalommal.
Változik a vasúti átjárók megközelítésére vonatkozó szabály is. Lakott területen belül 30, lakott területen kívül 40 km a maximális sebesség, januártól viszont úgy szól a KRESZ, hogy fokozott óvatossággal kell megközelíteni az átjárókat. Ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy a táblák eltűnnek, ahol indokolt, ott megmaradhat a kötelezően előírt maximum sebesség. A KRESZ-módosításokról egyébként már szeptember óta lehetett tudni, de csak most született erről döntés.
A KRESZ-változás egyben azt is jelenti, hogy új jelzőtáblákat vezetnek be. Lesz olyan, ami a torlódásra hívja fel a figyelmet, és lesz, amelyik a magánút kezdetét jelöli. A módosításokban az is szerepel, hogy várakozó kocsisorban a motorosok és a biciklisek egyaránt megkerülhetik az autósokat.
Hozzászólások (0)
Bejelentkezéshez kattints ide, ha még nem regisztráltál, regisztrálj!